FRANCOIS DE DUNOIS:

Testek imádata

Nem rágják kukacok testem,

Éppen szerelembe estem. Ágyadon

Mezítelen, felajzottan fekszem.

Mint felhúzott íj, feszül meg testem,

S alant mély verem, hová zuhanunk,

Csak kéj mi számít, nem kényelem.

Imádom tested, a gyönyört, mit adsz, adok.

Kit érdekelnek a holnapok?

Ma megbúvok öledben, s mint gyermek

Csüngök melleden. Még! Még! Még!

Imádom e kéjt. Imádom tested!

Perverz állat vagyok, ha hagyod.

Kukacok? Néktek hagyom a holnapot!

Budapest, 2004. február 15

Vágy és félelem.

Vágy volt bennem s félelem,

Találkozásunkban elveszítelek.

Most félelem él bennem s a vágy,

Örökké kívánom, sejtjeid imádatát!

Budapest, 2004. február 15

Szerelem a túloldalon

Távolról csatazaj hangzik,

Erőtlen fekszem az úton,

Levegő gyanánt a sarat nyelem.

Édes-nyáladra vágyom, emlékezem:

Negédes-meleg volt mindig öled,

S forró a vágy, mely égette

Felajzott testemet.

Most itt hideg sár van, s én feldobom

Talpam, e rideg Szerbiában!

Érzem, a Lélek testemből kivonul, pedig

Meleg szobádra vágyom, az ágyba,

Ez lenne utolsó óhajom!

Lágyan simogatva utoljára tested

Görcsös kezemmel,- vágyat nem feledve-

Sarat markolom. Hív a Fény!

Tudom, várok majd reád, a túloldalon!

Szerelem tüze

Vágyam lágyan

Kígyózik utánad.

Szerelem tüze lobban,

Ájultan omolnék

Újra, karjaidban.

Futni hagytam

Voltam borgőztől párás,

Nyáltól nedves, másnapos.

Ma vágytól csorog nyálam,

Emlékem, az ágyad.

Futni hagytam a tegnapot.

Budapest, 2004. február 15

Tallérért cserébe

Mi lészen a férfinép?

Olykor fellengzős,

Olykor perverz állat.

Ki csak nőre vágy’

Mindegy szép, rút, csúf

A némber, asszonyi állat!

Ki bort ád, s kupát,

Megveti a meleg-ágyat, s

Mindig csendesíti a vágyat.

Hát, ez kéne nékem! Régen

Nem kóborolnék úttalan utakon,

Erdők mélyén, városok falvak

Alatt, s nem aludnék réten.

Önteném magamba e vörös nedűt,

Csípején kapnám el a Nőt,

Ölünk kéje vinne csúcsra,

Ennek soha nem lenne vége!

Jajh’, be szép is lenne,

Ha e rabolt tallérért

Mindezt kaphatnám cserébe!

Budapest, 2004. február 15.

D’Aussigny Yssabeau- válasza Villonnak

A Vörös Telihold

/Szerelmes Ballada/

Nem látják dombtetőn sziklák, hársak,

Mint sírom el versemet holnapnak s mának.

Ha tar bozót mélyében buja árnyak

Ölelkeznek, s holt avar tüze már kihunyt,

Fonnyadt-ványadt lenne testem, melyet

Kedves Villon, tested szerelme igéz, s a múlt.

Elemészt bánatom. Hiába vágysz forró ölemre,

E holt avarban, hol szerelmünk fészke volt, s

Vonagló, izzadt testemért hiába üvöltesz…

…vérembe folyt akkor, a Vörös Telihold.

Emlékszem, mikor bimbók fakadtak

Az est lanyha, s a fény utolsó sáv aranyja

Halódott épp egy fellegen, hajam bíbora

Vállamra lógott, s minden fűszál

Bokám köré, szájam szájadra fonódott.

Langyos szellő fuvallata mellemen,

Testünk találkozott buja vágyban, sikolya

Visítón hagyta el véresre szaggatott szánkat.

Bűn volt e kéj, mely lelkemig hatolt, s…

…vérembe folyt akkor, a Vörös Telihold.

Midőn fölém térdepeltél, vágyakozón néztél engem,

Ölembe éppen egy kis virág szorult,

Szellő s kezed simogatta testem.

Mindig így akartál lenni - súgtad-

S fejünkre mézga hullt és csillagok fénye.

Kenyered- osztottad meg velem, s a kortynyi bort,

Mely tarisznyádban volt. Majd vágyad és

Tested testemre borult újra és újra, míg pirosan

Megrepedt hajnal, tovatűnt fényével a Hold…

…vérembe folyt akkor a Vörös Telihold.

Hiába kutatsz, keresel immáron téli erdőn,

Kedvesem. Orkánban vonagló fák alatt,

Nem lelheted meg újra vágyadat.

Hiába látod, hol sziklák, mint nyársak merednek,

Tar bozót mélyéről párzó árnyak erednek.

Hempereghetsz tébolyulva bár, a holt avarban,

Hol szerelmünk fészke volt,

Vonagló, izzadt testemért hiába üvöltesz!

Mindez árnyékként vonul át múltamon…

…vérembe folyt akkor a Vörös Telihold.

Ajánlás:

Kedves Villonom, nem tudtad meg titkomat soha,

- mely kínzón ölelte át testemet, lelkemet -.

Másnap éjjel beteljesült vágyam,

Dombtetőn szikláról világgá szálltam.

S kit tenger sós-illata, moraja, örökre eltemet,

Emlékként őrzöm mindörökké az éjszakát, s neved.

Olykor merengőn tébolyogva hempergek Véled

A holt avarban, mely szerelmünk fészke volt,

Vonagló, izzadt testedért üvöltök, Édes Villonom!

Te nem hallhatod! Mert mindörökké…

…vérembe folyt akkor a Vörös Telihold.

Budapest, 2004. február 15